2. rész

Kedves Olvasóim!

Elnézést, kicsit késtem az új résszel, elég kemények ezek a szigorlatok, de most két tétel között meghoztam az újat, remélem, tetszik majd!

Nagyon szépen köszönöm a sok-sok oldalmegjelenítést, és szeretettel üdvözlöm két új követőmet - remélem, tetszik majd a történet! <3 

Nagyon várom a visszajelzéseiteket, ezért ne habozzatok, ha tetszik, ha nem, írjátok meg! :) 

Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást! 

Loki érzelmei kavargása közepette sietett vissza a szobájába. Szíve hevesen ostromolta a mellkasát, és érezte, hogy arcát mosoly ragyogja be, amelyet sehogyan sem tudott visszafogni. Már attól boldognak érezte magát, hogy a leány szóba elegyedett vele, hogy hallhatta végre a hangját, hogy közelebbről láthatta tejfehér arcán az apró szeplőket, hogy megtudhatta a nevét. Szobája magányos falai között hangosan ejtette ki a szót: Aysha. Imának érezte, fohásznak. Szíve szerint újra és újra elsuttogta volna vágyakozva, gyengéden ezt a drága nevet, ám úgy érezte, vigyáznia kell rá, csakúgy, mint a név viselőjére.

Tudta jól, hogy Aysha belé nevelt bizalmatlansággal tekint minden asgardira, amit a jelenlegi helyzet csak fokozott. Ám azt is látta, hogy a lány hinni akar neki, hiszen szüksége van egy baráti arcra. Elhatározta, hogy nem hagyja cserben az istennőt, akármi történjen is. Meg akarta ismerni, el akarta nyerni a bizalmát. Immáron nem tagadta többé maga előtt, mennyire vonzódik a lányhoz, mennyire rokonnak érzi a lelküket. Soha nem érdeklődött még a nők iránt, s most már biztosan tudta, hogy azért történt így, mert egész eddigi éltében Ayshára várt. S most végre itt volt az alkalom, hogy boldog legyen. Már csak a lány szívét kellett elnyernie, meg kellett őt győznie arról tettekkel és szavakkal, hogy válassza őt társául. Ezért pedig hajlandó volt bármit megtenni. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen nemcsak személyiségét kellett elfogadtatnia a leánnyal, hanem asgardi mivoltát is. Bár úgy vélte, ez utóbbi kevésbé lesz nehéz feladat. Hisz mindig is tudta, hogy valami hibádzik, hogy nem olyan, mint a többi asgardi. Ezt pedig Ayshának is be akarta bizonytani. Aznap éjjel az istennő halovány mosolya lebegett lelki szemei előtt, amikor elaludt, s álmában ezer veszélytől óvta meg a leányt.

Attól fogva Loki mindennap megjelent Aysha cellájánál, s a lány sokáig próbálta tagadni maga előtt is, hogy egyre inkább várja a herceg érkezését. Hamarosan legalább annyit gondolt az istenre, mint amennyit Loki reá. Az ifjú herceg hamar színt vallott, ám Aysha félt hinni neki.

Az első napokban elutasító volt és sokszor még gúnyos is, ám roppantul szomorú lett volna, ha Loki egy napon nem jelenik meg többé. Ám a herceg nem okozott neki csalódást. Minden reggel megérkezett, karjában könyvekkel, arcán kedves mosollyal. Általában kora estig beszélgettek, csak úgy rohant az idő, azután Loki magára hagyta őt a könyvekkel, így akkor sem unatkozott, amikor egyedül volt. Ám egyre többször kapta magát azon, hogy arra gondol: vajon mit csinál a herceg ebben a percben? Az ő esze is rajta jár? Végigsimított a könyvek borítóján, lapjain, s elképzelte, ahogyan Loki hosszú, vékony ujja is bejárja ugyanezt az utat. Amikor azonban túlzott képzelgésen és vágyakozáson kapta magát, igyekezett jeges vizet zúdítani forrongására. Hiszen úgysem marad itt már soká…

Aysha sok mindent elmondott magáról látogatójának, bár gyanakvása alig-alig csökkent, bimbózó érzelmei ellenére sem. Óvatos szemmel fürkészte a férfit, kereste rajta a hamisság leghaloványabb árnyalatát, de nem találta. Viszont nem tudta tovább titkolni maga előtt, hogy szívesen hallgatja Lokit, úgy érezte, a férfi őszinte hozzá. Jólesett neki a kedvesség az olyannyira gyűlölt Asgard falai között raboskodva. Kényszerűen bár, de bevallotta magának: ha Loki nem jelenik meg rabsága első perceiben, bizony sokkal rosszabbul viselte volna a megpróbáltatást. Megalázónak érezte, hogy bezárva tartják, akár egy bűnözőt, ám Loki mindig tudta, mivel vidítsa fel a szívét, úgy tűnt, újabban csak azért él, hogy Ayshával való rokonszenvét éreztesse, s a kedvére tegyen.

Hiába érezte úgy azonban, hogy elveszik a gyönyörű szempárban, s hiába köszönhetett máris sokat Lokinak: ki akart szabadulni, lehetőleg mielőbb. Gyakran riadt zihálva, az izzadtságtól nedves homlokkal rémálmaiból: holtan látta féltőn és rajongva szeretett édesapját, Odin pedig habzó szájjal rúgott bele az elhunytba. Aysha ilyenkor vágyott leginkább rá, hogy Loki a karjaiba zárja, ám a nappali fények elkergették az óhaját, s nem árulta el az éjjeli rémlátomásokat a hercegnek.

Ahogy az álmai is mutatták, édesapját rettentően féltette Odin haragjától, sejtette, hogy Mindenek Atyja nem épp türelméről híres, s ha apja nem kér esedezve bocsánatot, a király leigázza az otthonát. Félt, hogy Odin végez az apjával, egyetlen rokonával. Mielőbb vissza akart hát térni Vanaheimbe, hogy keblére ölelje az öreg helytartót, akinek ő a szeme fénye s egyetlen öröme. Várta hát az alkalmat, hogy elszökhessen, noha tudta, nem lesz egyszerű.

Miután felriadt rémálmaiból, már nem mert visszaaludni, ezért álmatlan óráiban a szökését tervezgette gondosan. Ruhája alatt, a combjához szíjazva tartotta tőrét, mellyel édesapja látta el. Sikerült elrejtenie Odin katonái elől – noha a harcosok nem motozták meg, ez volt az egyetlen szerencséje. Hamarosan készen állt a terve, ám halogatta a végrehajtását, ugyanis ahhoz tőrbe kellett csalnia Lokit, ami egyáltalán nem akaródzott neki. Minél több együtt töltött napot számláltak, Aysha annál kevéssé tartotta megfelelőnek a tervét. Nem mert azonban segítséget kérni Lokitól, nem merte elárulni, mit tervez, félt, hogy elárulja őt a férfi. Mégsem kérheti a herceget, hogy válasszon a családja és közte! Igyekezett hát megacélozni a szívét, s csak a szabadulásra gondolni.

                                                                            ***

Loki a boldogságtól szédelegve indult a cellához. Noha sejtette, hogy Aysha szökést kísérel majd meg, nem érdekelte. Őszintén reménykedett abban, hogy az istennő őt választja majd, s talán mégsem próbál elmenekülni, vagy ha igen, visszatér hozzá. Kész volt rá, hogy kövesse őt bárhová, neki mindegy volt, hol él, csak a lány legyen vele. Célozgatott rá, hogy akár a szökésben is szívesen segít az istennőnek, ám Aysha láthatólag nem értette, vagy nem akarta érteni. Loki szívét melegség járta át: bizonyára a leány nem akarja őt is bajba sodorni. Még nem mesélt Ayshának különleges képességeiről, melyek segítségével könnyedén porba zúzhatta volna az egész bolond bandát. Égett a vágytól, hogy megtudja, milyen adottsága van Ayshának – hiszen istennő, biztosan van valami – ám a leány sem fedte fel előtte egyelőre személyiségének e szegletét.

Merész lépésre szánta el magát aznap: feltett szándéka volt, hogy bemegy a cellába a lányhoz, és magához öleli. Éles tekintetét nem kerülhette el ugyanis, hogy az istennő reggelente vörös és kialvatlan szemekkel néz rá, és a zöld pillantás tele van szomorúsággal. Ezt pedig nem bírta tovább tétlenül nézni. Mindenáron meg kell vigasztalnia a leányt, és ez nem sikerülhet, ha aranyló erőtér feszül kettejük között.

Izgatott mosoly futott szét finom vonású arcán, ahogy megpillantotta Ayshát, ám a leány furcsának tűnt, túlságosan is szomorúnak, így a mosoly aggodalmas fintornak adta át helyét. Aysha alig viszonozta Loki pillantásait, inkább az ölében tartott kezeire szegezte fáradt tekintetét. Loki elhatározása pedig tetté nőtte ki magát: a következő percben ott állt Aysha mellett a cellában. A lány döbbenten nézett rá, telt ajka elnyílt a meglepetésétől.

-         Ebből bajod lehet, Loki… Menj ki! – motyogta végül, ám Loki nem hagyta magát.

-         Eszemben sincs! – mondta dacosan, azzal letérdelt a leány mellé.

Elszorult a szíve: hiszen még így is magasabb volt Ayshánál! Nem törődött vele, hogy az istennő próbál tőle elhúzódni: magához ölelte. Egyszerre robbant szét benne a forróság és a félelem. Hisz olyan apró és törékeny ez a leány – félt, hogy összetöri a szerelmével, ám a boldogság, hogy végre ölelheti a nőt, akit ennyire megszeretett, felülírt mindent. Lágyan végigsimított a vörös fürtökön, és lopva beszívta a belőlük felszálló, lágy illatot.

A következő percben azonban döbbenten nyögött fel, ahogy a pillanat apró szilánkokra zúzódott: a padlón találta magát, mellkasán Aysha térdével. Kerekre tágult szemekkel nézett fel a lányra, aki elszánt arccal szorongatott egy tőrt törékeny ujjai között. A hegye Loki nyaka felé mutatott. A leány nem volt súlyos, így könnyedén lelökhette volna magáról, ám az első döbbenetből magához térve élvezni kezdte a helyzetet. Ez tehát a szökési kísérlet. Kíváncsian várta, mi következik, ám arca mindebből semmit sem árult el: rémültnek tűnt.

-         Felállni! – követelte Aysha, és a tőr éle vészesen közel került Loki nyakának finom bőréhez. – Azt hitted, a kormányzó nem tanította meg küzdeni a leányát? – csattant fel, Loki pedig engedelmeskedett.

Ahogy feltápászkodott, a lány fölé magasodott, ám úgy tűnt, annak nem szállt inába a bátorsága. Szemei tűzben égtek, arca kipirult a harciasságtól. Loki szíve szerint a karjába vonta volna, hogy megcsókolja. Talán meg is teszi, ha nem győzi le a kíváncsisága. Ayshának kérnie sem kellett, már kint is voltak a cellából. Az istennő magabiztosan indult a trónterem felé, miközben Loki karját markolta, a tőrt pedig a mellkasánál tartotta.

Lokinak meg sem fordult fejében, hogy kitépje magát a lány szorításából, noha a haja sem borzolódott volna össze az erőfeszítéstől. Élvezte a meleg ujjak érintését a felkarján. És nem mellesleg már előre mulatott Odin várható arckifejezésén.

Aysha vadul tört be a trónterembe, és megrántotta Loki karját is, sőt, a hatás kedvéért a tőrt az ifjú herceg nyakához szorította, ám Loki észrevette, hogy a leány vigyáz rá, hogy ne sebesítse meg őt véletlenül. Ettől ismét felforrósodott a szíve, ám ügyelt arra, hogy mindebből semmi se látsszon.

 Odin döbbenten emelkedett fel trónjáról, egyetlen szemét fia és foglya között jártatta. Az őrök már emelték lándzsáikat, miközben fenyegetően közeledtek, ám a király leintette őket. Loki megvetően mérte fel a helyzetet: Mindenek Atyja önnön gőgétől elvakulva még csak nem is gondolt arra, hogy a rab szökést kísérelhet meg. Ám felfedezett apja arcán valami különöset is. Mintha szomorú lett volna, és… Megtört. De Lokinak nem maradt több ideje az elemzésre, Aysha ugyanis felcsattant.

-         Felség, eressz szabadon! Engedj el, különben végzek a fiaddal!

Odin nem felelt. Lassú léptekkel ereszkedett alá a leányhoz. Hangja együttérzésről árulkodott, amikor megszólalt.

-         Leányom… Elengednélek, de… Már nincs hová menned. Laufey és serege lemészárolták Vanaheim népét, porig romboltak mindent. Őszintén sajnálom! – Odin őszintének tűnt, szemében könnyek gyülekeztek, valóban szomorú volt a történtek miatt.

Loki szívét jeges marok szorította. Ayshára nézett, aki kővé dermedve meredt Odinra. Valószínűleg mérlegelte, hogy igaz-e ez az egész. De ki találna ki efféle borzalmat?

-         A-az apám? – kérdezte végül halkan.

-         Sajnálom… Megtaláltuk a testét. – Odin hangja megbicsaklott.

Loki érezte, ahogy a tőr hideg érintése megszűnik a nyakán. Aysha karja lehanyatlott, a fegyver csendülve ért földet. Loki a lány után kapott, aki megingott, ám nem ájult el, viszont szorosan a herceghez simult, vadul markolva a ruha anyagát Loki mellkasánál. A herceg hallotta, hogy kapkodja Aysha a levegőt, a kitörni készülő hisztéria és pánik jeleként. Lágy mozdulattal közelebb ölelte magához a lányt.

-         Kérlek, leányom, maradj velünk! Legyen ezentúl Asgard az otthonod! Seregeim holnap útnak indulnak, hogy porrá zúzzák Laufeyt. Megbosszuljuk az édesapádat – mondta Odin.

Ám Aysha nem válaszolt, nem is mozdult, mintha meg sem hallotta volna Odin szavait. Loki sokatmondó tekintetet vetett az apjára, aztán félig felemelve, félig támogatva kivitte a teremből Ayshát. Az istennő csak a folyosón kezdett zokogni. Loki úgy érezte, megszakad a szíve, ahogy a fájdalmas hangot hallgatta. Aysha a mellkasába temette az arcát, és hamarosan eláztatta a herceg ruháját könnyeivel, ám Lokit ez egy cseppet sem zavarta. Addig ölelte Ayshát, míg enyhült a görcsös sírás, és a leány öklei is szétnyíltak, melyekkel Loki ruháját szorította.

A karjaiba vette az istennőt, aki némán meredt maga elé, azután a saját szobájába vitte. Óvatosan letette hatalmas ágyába a lányt, aki azonnal összegömbölyödött, Loki párnáját magához ölelve. A herceg megmozdult, hogy felkeljen, ám Aysha azonnal felé fordult, szemei nagyra kerekedtek a riadalomtól.

-         Ne menj el, ne hagyj itt! – zokogott fel a lány, és Loki keze után kapott.

-         Soha! Mindig vigyázni fogok rád! – ígérte halkan a herceg, ahogy Aysha mellé feküdt, és a szerelemtől hangosan dübörgő mellkasára vonta a lányt.